Az Európai Bizottság által készített tanulmány szerint az EU tagországai vezető pozíciót foglalnak el az elektronikus egészségügy alkalmazásában. A tanulmány megállapítása szerint az Európai Unió összes tagországa megkezdte a nemzeti stratégiák kiépítését annak érdekében, hogy elérhetővé tegyék a betegek adatait az egészségügyi szakemberek számára. Néhány tagország már ezen tervek gyakorlati alkalmazásáig is eljutott. best prices…
Kategória Archívum: Blog
Közösségi médiával a malária ellen
Az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO (World Health Organization) adatai alapján minden évben közel 250 millió maláriás esetet jegyeznek fel, amelyből 1 millió halálos kimenetelű. Annak ellenére, hogy a malária terjedése egy egyszerű és viszonylag olcsó eszközzel megakadályozható, hiszen egy rovarirtóval kezelt szúnyogháló csupán 10 dollárba kerül. Ray Chambers, az ENSZ főtitkárának különmegbízottja a malária…
A 100 éves legendás orvos nem tudna mobiltelefonja nélkül élni
„Az iPhone telefonom nélkül elveszett ember lennék” – mondta egy interjúban Dr. Howard Jones, a Kelet-Virginiai Orvosi Egyetem doktora és alapítója, a mesterséges megtermékenyítés atyja. what is dns A rövid életrajzi összeállítás apropója: Dr. Jones év végén ünnepli 100. születésnapját! Ez megkérdőjelezi mindazt, amit eddig az idősebb emberek és az új technikák kapcsolatáról gondoltunk. És…
HTML 5: A SEO jövője?
Bár a HTML legújabb generációja, a HTML 5 még egyáltalán nem terjedt el, szinte biztosra vehető, hogy jelentősen befolyásolja a keresőoptimalizálás jövőjét. A HTML szabvány lényegében 1997 óta változatlan. A HTML 5 egyik fő célja, hogy a webes alkalmazásokhoz ne legyen szükség pluginek telepítésére. Az új szabványban bevezetnek számos olyan struktúra jelölő elemet is, amely…