A Szinapszis Kft. egy korábbi kutatásából kiderült, hogy csak minden hatodik ember tud vagy mer segítséget nyújtani egy baleset esetén. Visszatartó erő az elsősegélynyújtási ismeretek hiánya, de még inkább a bizonytalanság.
Fontos lenne, hogy az elsősegélynyújtás természetes és rutinszerű feladat legyen mindenki számára. Ennek érdekében, minden évben ősz elején tartják az Elsősegényújtás Világnapját. Idén szeptember 13-án számos városban lehet elsajátítani a legalapvetőbb segítségnyújtási fogásokat, legyen szó sebkötözésről vagy akár újraélesztésről.
Az életmentő technikák frissen tartása azonban nehezebb feladat. Az említett kutatás szerint, a lakosságnak igen nagy aránya, 80 százaléka vett már részt elsősegélynyújtó tanfolyamon. Ennek ellenére mindössze 18 százalék nyújtana elsősegélyt aktívan egy baleset esetén. A felmérésben résztvevők közel 60 százaléka hívna segítséget, ám más formában nem tudna, vagy nem merne segíteni a bajba jutottakon a mentők megérkezéséig.
Megoldás, ha segítséget nyújtana a bajban
Az Elsősegélynyújtás- Mit kell tennem? elnevezésű mobil alkalmazás megoldást jelenthet azok számára, aki nem mernek segíteni balesetet szenvedett társaiknak. Az OMSZ és WEBBeteg.hu egészségportál által közösen kidolgozott alkalmazás egyszerre segít az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátításában, illetve nyújt gyorsan elérhető konkrét tanácsokat bármilyen váratlan helyzetben. A tömör áttekinthető utasításokat informatív ábrák és képek is támogatják, ezzel segítve a mozdulatsorok helyes kivitelezését.
Két évvel ezelőtt, az Elsősegélynyújtás Világnapján bemutatott app sikeressége vitathatatlan. Ez idő alatt az első ingyenesen elérhető magyar nyelvű elsősegély segédletet már közel 80 ezren töltötték le iOS vagy Android platformra, és a letöltők száma folyamatosan növekszik. Mindemellett a több mint heti 700 aktív felhasználó bizonyítja az alkalmazás szükségességét.
Amennyiben úgy érzi az elsősegély tanfolyamon tanult ismeretei támogatásra szorulnak, vagy csak biztosabb a tudása, ha zsebében tudja ezt a segédletet, töltse le az Elsősegély mobilalkalmazást és ne legyen bátortalan használni, ha szükséges. Legyen szó akár arról, hogy a vasárnapi ebédnél félrenyel egy családtagunk, vagy a szívinfarktusra gyanakszunk egy munkatársunknál, vagy éppen erőteljes allergiás rohamunk van, az alkalmazás megmutatja, mi a teendő.
https://itunes.apple.com/hu/app/elsosegely-mit-kell-tennem/id552900421?l=hu
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.h2online.elsosegely
További információk:
Kiss Katalin, kommunikációs vezető
Mobil: +36 30 676 6037 | E-mail: kiss.katalin@szinapszis.hu
Megosztás
Hozzászólás írása
You must be logged in to post a comment.